Ma este láttam a Fahrenheit 9/11-et

Az utcára kiérve egyszerre több kérdés szállta meg gondolataimat és érzéseimet:

1.

Hogy lehetséges, hogy egy katona halálát telefonon közlik a szüleivel? Izraelben a hadsereg legalább két embert küld, közülük az egyik általában orvos.

A filmben az anyát telefonon értesítették. Éppen teljesen egyedül volt otthon. Az egyetlen, amibe kapaszkodni tudott, egy asztal lába volt.

A film elején ifjabb Bush azt mondja, egy elnöknek nem kell egyfolytában a hivatalában lennie a Fehér Házban - ott van a fax, az e-mail, a telefon.

Úgy tűnik, az USA nem rendelkezett a rövidlátó szülők e-mail-címével vagy faxszámával. Akkor küldhettek volna nekik egy Incredimailt, virágokkal, és egy animációval, amelyen a halott fiú búcsút int, zenei aláfestéssel, az elnök forró és emberi, saját kezű aláírásával.

Micsoda meggondolatlanság a szülők részéről.

2.

Mivel az USA szinte itt van az utca túloldalán, és napról napra közeledik, muszáj volt összevetnem a film minden egyes sorát és képét az izraeli valósággal.

Sok filmünk van, főleg az utóbbi időben, amely egyetlen eseményt, tapasztalatot ír le. De még nem sikerült felfedeznünk azt a mintát, ami az elmúlt ötven évben folyton ismétli önmagát, itt az én országomban, Izraelben. Ugyanaz, ami az Egyesült Államokban folyik, vagy bárhol, ahol a pénzt hatalomra váltják, a hatalmat pénzre, és a könnyen rászedhető, becsületes Akárkiből élnek meg, akit vak bizalomra nevelnek.

Micsoda kölcsönös bizalom: X állampolgár bízik a vezetőinkben, a vezetőink pedig X állampolgárban bíznak.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Angolról fordította: Andi