TimeIn Tel-Aviv Magyarul: Egy almát a nevemért

Telefonhívás a rádió egyik reggeli műsorából. Arra kérnek, írjak 150 szót a „Hét hímsovinisztája”-rovatba: a hét hímsovinisztája a Héber Írószövetség.

Elkezdtem megírni a bevezetést, ahogy lediktálta nekem.
„Helló, Corinna vagyok, egy író…”

Aztán visszahívott ugyanaz az asszisztens:
- Elfelejtette megmondani a vezetéknevét!
- Nem használok vezetéknevet.
- Nem, nem működik vezetéknév nélkül. Hogy ismernék fel így az emberek?
- Ha megadom a vezetéknevem, akkor is teljesen ismeretlen leszek.
- Be kell, hogy mutassuk. Hogy mutathatnám be a vezetékneve nélkül?
- Azt mondhatja, „Hasofferett. Corinna, az író”.
- Figyeljen ide, ez egy nagyon fontos műsor, nagyon tekintélyes.

Most éppen ezt a programot hallgatom, és a szerkesztő-műsorvezető így mutatja be a vendégét: „Ennek és ennek a miniszternek a felesége.”
A vendég így szól: „Bemutathat úgy is, mint a N. Intézet elnökét.”

Amikor az asszisztens reggel felhívott, és megkérdezte, mennyi időre van szükségem, hogy elkészüljek a hírrel, azt mondtam: - Tíz percre, - mire így szólt: - Remek -, és közölte, hogy egy bizonyos Edna visszahív majd, hogy elkészítse a felvételt. Körülbelül két perc múlva felhívott egy fiatal nő, aki Ednaként mutatkozott be, és én így szóltam hozzá: - Várjon, kérhetnék még egy kis időt? Még csak két perc telt el - mire ő: - Nem, először is el kell mondanom, hogy a teljes nevével kell bemutatkoznia, keresztnév és vezetéknév, ez a szabály, ez az előírás. A szerkesztő előírása.

Van egy kvízjáték a műsorban, és valaki arra tippel, hogy a megfejtés egy bizonyos írónő, mire a szerkesztő-műsorvezető így szól: - Igen. Egyébként ő ennek és ennek a felesége, akiről épp most volt szó a hírekben.
Mire a nő így szól: - Miért is kellett ezt elmondanom, egy ilyen jelentéktelen adatot.

De a közvetítés alatt kétszer is úgy mutatja be a nőt, mint ennek és ennek a feleségét, és ha ezért van szüksége az én nevemre is, hogy feltérképezze a tulajdonjogomat, mint ahogy a nyájhoz tartozó birkákba égetik a tulajdonos billogát…

Esther Eilam, a nő, aki elsőként alapított menhelyet sérült asszonyoknak, és személyes jó barátom, a kérésemre felhívta őket telefonon, és ugyanazt a szöveget hallhatta az asszisztenstől.

Felhívom Ariel Shemert, és beszélek az egyik ügyvéddel az irodájából: anélkül, hogy elárulnám, melyik műsorról van szó, elmesélem az egész történetet, és mikor odaérek, hogy „a Hét hímsovinisztája rovat számára”, nevetésben tör ki: „A Hét hímsovinisztája, mi? Mindig Mások a hibásak…”

Azon a héten egy hímsoviniszta se volt található közöttünk. Az Írószövetség megtartotta kétéves konferenciáját, és, mint a fennállása elmúlt hetvenkét évében mindig - mely során a szövetség folyóiratát csakis férfiak szerkesztették -, a pódiumon a meghívó szerint csak férfi-írók álltak, akik a bölcsességük magvát egy főként nőkből álló közönség elé hintették.

Egy színész felolvasott Csernyisovszki költeményéből, akiről az Írók Házát is elnevezték: „Egy királynő várja vőlegényét…”

…és egyetlen nemzeti költőnk, Hayim Nachman Bialik jól ismert versét: „Végy szárnyaid alá, és legyél anyám és nővérem is…”

Két héttel a rádiós incidens után ellátogattam az egyik felvilágosult napilaphoz egy cikkel, amit a női írók szakmabeli negatív megkülönböztetéséről írtam.
A szerkesztő elmondta, hogy szívesen megjelentetné, csakhogy…
- Elfelejtette ráírni a vezetéknevét.
Ó.
- Nem használok vezetéknevet.
- Ilyen nincs. Hát akkor hogy mutassuk be?
- Azt írhatnák, Corinna, az író.
- Nem, meg kell adnia a vezetéknevét, enélkül nem jelenhet meg.
És nem is jelent meg.

1995 decemberében felhívtam a Lakossági Nyilvántartó Hivatalt, és igényeltem tőlük egy névváltoztatási űrlapot.
Az űrlapnak van egy bekezdése, amely a változtatás indokára kérdez rá.
Az ügyintéző a lapomra nézett, és hangosan felolvasta: - Író vagyok, és ezt a nevet találtam ki magamnak - és visszaadta az űrlapot: - El kell magyaráznia, ki kell fejtenie - ennyi nem elég!
Azt mondtam: - Rendben van, ha nem fogadja el, a Legfelsőbb Bírósághoz fordulok.

Két héttel később elmeséltem Esther Eliamnak, hogy megoldottam a problémát. Most már van vezetéknevem, bejelentettem a Lakossági Nyilvántartásnál.
- Ne mondd! És mi a neved?
- Hasofferett. Az Írónő.

Most, ha a nevemet kérdezik, azt mondom: - Corinna, az író.
Mire rám néznek, és megkérdezik:

- Jó, jó, de mi a v e z e t é k neve?