Emberi szenvedés egy férfias világban

Emberi szenvedés egy férfias világban / Ma'ariv, 2004. szeptember 3.

"Elgondolkoztam: Mennyi könyv, mennyi írónő; kik lehetnek ők?" - teszi fel a kérdést Corinna a Noffey Haneffesh ("Egyszer kislány volt") hátsó borítóján.

A Noffey Haneffesh ("Egyszer kislány volt") ezt a kérdést igyekszik megválaszolni: írónőkkel folytatott bizalmas beszélgetések gyűjteménye, amelyeket a szerző naplója és válaszai fűznek össze, aki a történeteik után a sajátját is leírja.

"Írónők". Van-e egyetlen elem, amely segítene meghatározni, mi is a "Női Írás"? Vajon Corinna a "Női Tapasztalás" példáját szerette volna leírni nekünk?

Az írók, akiknek az élettörténetéből ismerhetünk meg részleteket, nagyon különbözőek, csaknem mindenben.

Az "Egyszer kislány volt"-ban megtalálható az osztrák Barbara Frishmuth; Amelie Nothomb, aki Belgiumban született, és különböző ázsiai országokban nevelkedett; Leila Sebbar - aki Algériában született algériai apától és francia anyától; az izraeli Karen Alkalay-Gut, a holland Marion Bloom, Leena Lander Finnországból, Venus Khoury-Ghata, Amina Said és Michelle Grangaud Franciaországból, és Hanne Marie Svendson Dániából.

Leginkább a gyermekkoruk történetét mesélik el, de beszélnek fiatalságukról és felnőtt életükről is.

Ezek olyan nők emléktöredékei, akikben a felszínen mintha semmi közös nem volna - és mégis annyi hasonlóságra bukkanhatunk.

A legfeltűnőbb ezek közül a Hiány - az üresség és a nélkülözés megtapasztalása. Ez az élmény sokszor az apa eltűnéséhez kötődik: Barbara Frishmuth apja a II. világháborúban halt meg - egyáltalán nem emlékszik rá; Szvetlana Vaszilenko apja (Oroszország) soha nem vette feleségül az édesanyját - hol felbukkan, hol eltűnik, nyomában nagy ürességek tátonganak.

Néha a térbeli üresség eredete más, Dacia Maraini (Olaszország) esetében például egy gyermek halála - és ezt a halált csak futólag említi meg, egyetlen mondatban, szinte ki sem mondja.

Sokminden marad kimondatlanul. Hiányoznak a könyv oldalairól, de ott vannak a sorok között, abban a térben, amit maga az írás megnyit - párhuzamosan az élettörténettel.

A könyvben egymás mellett bukkannak fel kegyetlen betolakodások és megszállások élményei, újra és újra. Ilyen például az Anisa Darwish ramallahi házába való betörés 2002-ben, és a kettős tehetetlenség, amit érez, amikor az izraeli kormány hatalmával és izraeli barátaival áll szemben, akiknek nem mondhatja el sorsát a saját nyelvükön - a megszállás nyelvén; vagy a tehetetlenség, ami megjelenik a Karen Alkalay Gut testébe való behatolás történetében, s amelyet súlyosbít, hogy képtelen beszélni a nemi erőszakról a Férfiak Világában, azon a nyelven, amelynek jelentéseit és határait a férfiak világnézete határozza meg.

Más témák, például az ember nevéhez vagy szülőhelyéhez való kapcsolat is újra és újra felbukkannak a könyvben, összekötve a különböző történeteket - mintha Corinna nevében figyelmeztetne bennünket: Ezek a dolgok, amiket a női lét felépít.

A történetekben a könyv sok szállal kötődik az izraeli létezéshez. Két fő izraeli történet jelenik meg egymás mellett: az egyik a Holokauszt, amely folyton előkerül a könyv első részében - az európai utazás során, és az európai írókkal folytatott beszélgetésekben. De a könyv második részében, amely az arab világ íróiról szól, a Holokauszt látszólag teljesen eltűnik, a Holokauszt csak annak tagadásában és a felejtésben jelenik meg. Amikor ezt a tagadást őszintén kimondják (az egyiptomi Niam El Baz történetében), Corinna útinaplója segítségével visszavisz minket az időben saját romániai gyermekkorába, a II. világháború idejére. Mintha csak azt akarná mondani: Tényleg megtörtént.

De talán össze akarja kötni a másik izraeli történettel - amely a palesztinokkal való kapcsolatunról, a "Békéről", és főleg a háborúról szól. Mikor előkerülnek a romániai emlékek - a katonai kormányzás, a házba éjfélkor betörő katonák, akik menekülő apját keresik, a házfoglalás, a Cipruson foglyul ejtett menekültek szögesdróttal bekerített tábora - mintha Anisa Darwish ramallahi élettörténetének képeit tükröznék. Nincs kimondott utalás a két történet közötti viszonyra, de ahogy össze- és szétkapcsolódnak, új nézőpontot nyitnak az olvasónak, aki újragondolhatja a közöttük lévő, különféle összefüggéseket.

A könyv lassan megszállt engem. Annyi erő van benne. A nők ereje, ahogy szembeszállnak a hagyományokkal, a vallással, a Férfiak Világának Törvényeivel - és mégis mennyi fájdalom és szenvedés. Női szenvedés, és egyúttal emberi szenvedés. Nem mindig vagyok képes arra, hogy különbséget tegyek a kettő között, aközött, hogy mi alkotja az emberi tapasztalást, és mi az, ami csak a nők életére jellemző, amelyet a Férfiak Törvényei által kormányzott világban élnek.

A fájdalom akkor a legérzékelhetőbb, amikor ismételten a felszínre tör, miközben a nők boldog emlékek után kutatnak. Csak akkor, amikor lopva tér be a hátsó ajtón, hogy makacsul megerősítse jelenlétét ezeknek a nőknek az életében, csak ilyenkor jelenik meg örökkévalóan, a legnagyobb erővel hatva.

(c) Hagar Kotef-Sekund

Irodalmi Melléklet, Maariv 3.9.04

~~~~~~~~~~~~~

Angolról fordította: Andi